Addig is, amíg a zebegényi telekkel nem lesz valami, lakhatnának ott a gyerekek, mondta Kálmán bácsi, mire Egon bácsi annyit tett hozzá, hogy legfeljebb egy, a barátjával vagy barátnőjével, mert szállodát nem építünk, annyi pénzünk nincs. Zsóka néni szerint sem lehet nagy a ház, de a barátokra gondolni kéne, legalább a kertben érezhessék jól magukat. Az is jó lenne, ha segítenének építeni, mert kizárt, hogy mindent mesterekkel csináltassanak aranyáron. Ebben mind a három testvér egyetértett, már csak azt kellett eldönteni, hogy melyik gyerek legyen a kiválasztott, aki pár évig erről a csodálatos helyről jár be a budapesti egyetemre.
Mivel minden gyereket érdekelt a dolog, Kálmán bácsi pályázatot javasolt: azé lesz az építés joga, aki meg tudja győzni a családi zsűrit. Mindenkinek megvannak a szempontjai, neki a saját kezű építés, az anyagok jó kiválasztása az elsődleges, Zsóka néninek az otthonosság és a sokrétű használat; Egon bácsi szerint az lenne jó, ha a kis ház építése és majdani elbontása a lehető legkisebb beavatkozással járna. A három testvér abban mindenesetre megegyezett, hogy a Zebegény, Szőnyi István út 42. alatti telken kár lenne nagyobb házat építeni, mint amit a huszadik század legnagyobb hatású építésze tervezett magának 1951-ben.
FLC worldheritage dezeen
grafika: Sásdi Laura
forrás: https://hypeandhyper.com/uj-kanyart-vesz-a-duna-urbanum-x-kanyargo
A LAKÓ tanszék többi TDK témája:
ORNAMENTIKÁK ÉS MINTÁZATOK
MOTÍVUMOK A BME KAMPUSZON
REGISZTRÁCIÓ:
2022. június 30.-ig a TEAMS csoportban (ux60ew7) a JELENTKEZÉS fülön a táblázat kitöltésével!
Kérdés esetén írjatok a zsolt.peteri@edu.bme.hu címre!
forrás: https://hypeandhyper.com/uj-kanyart-vesz-a-duna-urbanum-x-kanyargo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése